2011. május 17. - hvg.hu

Orbán Viktor második kormánya május 29-én ünnepli egyéves születésnapját. Ebbe az egy évbe is belefért jó pár gazdaságpolitikai cikkcakk és váratlan húzás, mígnem a Széll Kálmán-tervvel eljutottak egy – az üzleti világ és a legfontosabb nemzetközi partnerek által is – elfogadhatónak tartott programig. A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által szervezett X. Pénzügyi Csúcstalálkozó elõadói szerint a neheze azonban csak most jön. Szemelvényeket adunk az elhangzottakból.

A magyar gazdaság körüli bizonytalanságok ugyan enyhültek, de egyáltalán nem múltak el, amit jól mutat, hogy az Európai Bizottság múlt pénteken (éppen aznap, amikor a HBLF konferenciájára sor került) bejelentette: 3,3 százalékos költségvetési hiányt jósolt Magyarországnak a következõ évre, szemben a magyar konvergenciaprogramban szereplõ 2,5 százalékos deficittel.

A konferencián Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kijelentette: a kormány eddigi legnagyobb sikerének tartja, hogy stabil pénzügyi helyzetet teremtettek, elvitték az országot a szakadék szélérõl, és mindezt megszorítások nélkül. A konferencia többi résztvevõje ilyen erõs kijelentésekre nem ragadtatta magát. A jelenlegi kormánnyal nem túlságosan kritikus egykori ÁSZ elnök, Kovács Árpád például arról beszélt, hogy a Széll Kálmán-terv végrehajtása már megkezdõdött, de csak megszorításokból nem lehet megélni, értelmes munkahelyeket kell teremteni, és az a tét, hogy a középréteg megerõsödik vagy leszakad. Egy másik megszólaló, Mellár Tamás, aki nemrég még a Fideszhez igen közeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatójaként tevékenykedett, úgy vélte, hogy a magyar gazdaság számára új pályát jelöl ki a Széll Kálmán-terv a korábbi hibás, az adócsökkentés növekedést generáló hatására épített gazdagpolitika helyett.

A piaci szemlélõk is óvatosan fogalmaztak. A Széll Kálmán-tervet végig kell vinni, de jelentõs kockázatokat tartalmaz, és egyes részleteit jobban ki kell dolgozni, mert a befektetõk kíváncsiak a program tényleges megvalósítására – jelentette ki a konferencián Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetõje. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szociális területeket érintõ átalakítások során védeni kell a leginkább rászorulókat, kiszolgáltatottakat. Többen figyelmeztettek, így Ivaschenko is, hogy a terv megvalósítása során fontos az elõreláthatóság és a kiszámíthatóság.

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland feltörekvõ piaci vezetõ elemzõje arról beszélt, hogy egész Közép-Kelet-Európa számára, de különösen Magyarország esetében fontos Németország gazdasági teljesítményének alakulása. Az a realitás, hogy a német gazdaság a kelet-közép-európai országok számára egyfajta gazdasági motort jelent, ha a német növekedés megtorpanna, az negatívan hatna erre az egész térségre. Elismerte azonban, nincs még egy olyan ország a régióban, amely a Széll Kálmán-tervhez hasonló ambiciózus programot állított volna össze a következõ évekre, de azt is hozzátette: ez fájni fog.

Ezzel alighanem egyetérthetett Mellár Tamás is, aki kifejtette, hogy nem úszhatjuk meg strukturális reformok nélkül. Most várjuk – mondta – a Széll Kálmán-terv végrehajtását: nyár végére, õsz elejére ezek a részprogramok kialakulnak. Ha nem vezetik be õket, vagy nem lesznek elég markánsak, akkor a választások közeledtével egyre kevesebb lesz az esély a program maradéktalan kivitelezésére, a szerkezetátalakításokra. Hogy mi történik, az eldönti a középtávú pályánkat.

A Pécsi Tudományegyetem közgazdász professzora szerint a magyar gazdaságban 2-3 százalékos növekedési potenciál van. Nem lehet ennél sokkal gyorsabban nõni. Ráadásul a gazdasági növekedésre csak az exportot használjuk. Márpedig a belsõ piacok megerõsítésére is szükség volna. Ki kellene fejlesztenünk egy másik lábat is, mert így nagyon bizonytalanul állunk.

Mellár szerint a multikkal például új megállapodás kéne arról, hogy a kormány milyen hazai beszállítói arányt vár el, amihez alkalmazkodni tudnának. Meg kell erõsíteni a kkv-ket, és a közmunkaprogramokra is szükség van, illetve azoknak a visszavezetésére a munkaerõpiacra, akik tíz-tizenöt éve nem dolgoztak – mondta. Úgy vélte, hogy az agráriumban és vidéken kell elsõsorban aktivizálni a munkaerõt, mert enélkül a 10 százalékos foglalkoztatási növekedés nem fog menni. Új szövetkezeti mozgalmat kellene indítani, amihez az alapvagyont az államnak kellene biztosítani, hogy raktározni, feldolgozni, szállítani tudják a termékeket a tulajdonosi alapon szövetkezõ termelõk. Emellett üdvösnek tartaná, ha a politikai oldalak közötti megegyezés alapján folyna az építkezés ott, ahol lehetõség van a konszenzusra. Így legalább ezeken a területeken nem kellene mindent újrakezdeni egy esetleges kormányváltás után.

Kovács Árpád többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Ázsiában óriási teljesítménytöbbletek halmozódtak fel, s az európai tõke oda mozog. A kapcsolatfelvétel azonban már részünkrõl is megtörtént. A vállalkozási piramisunkból jó pár elem hiányzik. Túl sok a kényszervállalkozás, és még mindig vékony a multiknak beszállító réteg. A Közgazdasági Társaság elnöke szerint nehéz megtalálni az államháztartásnál a fogyókúra és az anorexia határát. A felsõoktatás, az egészségügy, az önkormányzati szféra is a reálgazdaság és a jövõrésze. Ezek harmonizációja tesz egy periódust kormányzatilag sikeressé vagy sikertelenné. Megjegyezte, hogy az államháztartásból több ezermilliárd forintot vontak ki. De az államháztartás hatékonysága nem nõtt ennyivel. Akkor hol a pénz? – tette fel a költõi kérdést. A foglalkoztatás színvonalának javítását rendkívül fontosnak nevezte, de megjegyezte, hogy a szociális kohézió a foglalkoztatásban idõnként fontosabb, mint a hatékonyság és a versenyképességi tényezõ.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kijelentette, hogy az új alkotmány és a sarkalatos törvények megállíthatják a magyar gazdaságot évtizedek óta kínzó (kormányzati szigorítások és lazítások sorozatából kialakuló) jojó-effektus érvényesülését. A kiszámítható környezetre egyre sürgõsebben szükség van, mert a konjunktúratesztjeik azt mutatják, hogy kezdünk elszakadni a német gazdasági konjunktúráról. Az uniós belépésünk óta Magyarország távolodik az Európai Unió átlagától, ha az egy fõre jutó nemzeti jövedelmet nézzük – mondta a kamarai elnök. Ha ez tartóssá válik, akkor az unió perifériájára sodródunk. Ott pedig még nehezebb lesz megkapaszkodni, még nehezebb lesz ellenállni azoknak a folyamatoknak, amelyekkel az országból a külföld, fõleg az uniós centrum felé kamat-, árfolyam-, energiaár-, kereskedelmi és hasonló csatornákon kiáramlik a magyar GDP 6 százaléka.

Zsoldos István, a Mol vezetõ közgazdásza úgy vélte, hogy a következõ 3-5 évben a ciklikus elemek meghatározóak lehetnek. A válságnak nincs vége. A nagy országok hatalmas fiskális áldozatok és laza monetáris politika árán visszatértek a növekedési pályára. De a tavalyi 5 százalékos világgazdasági növekedés nem tartható fenn, mert a stimulusok már nem fognak mûködni, a növekedés biztosan lassulni fog. Az infláció és a növekedés közötti átváltás is romlott, azaz egységnyi növekedéshez több infláció kell, mint korábban. A GDP-hez mért eladósodottság 100 százalék körüli a fejlett országokban, így egy újabb válságot már nem lehet fiskális eszközökkel kezelni. Ezért más országokban is lehet nem ortodox eszközök megjelenésére számítani.

Mit mondtak a nagykövetek?

A konferencián részt vett az amerikai, az ausztrál, a brit és a kanadai nagykövet is. A magyar gazdaság helyzetérõl kialakított nézeteikrõl itt olvashat.

A magyar gazdaság növekedését visszaveti, hogy a bankok hitelezõképessége és a vállalatok, illetve a lakosság hitelfelvevõ képessége sem olyan, mint a válság elõtt. A növekedés motorjának számító „export adóbevételi oldalról nem egy intenzív dolog, ami a fiskális kiigazítás igényét ez erõsíti” – mondta. A Széll Kálmán-tervben sok pozitív vonás van, de sok probléma is 5-10 éves távlatban. Folytonos változás kell. Nem lehet pontos célokat kitûzni. Nem lesz egy fix pont, ahová konvergálnánk, hiszen az is változni fog. Egy saját pálya kell, nem pedig cél. Nem lesz olyan, hogy elérjük a kitûzött célt, aztán hátradõlhetünk.

A szabályozás kérdése is fontos Zsoldos István szerint. Magyarországon túl nagy a változékonyság. Konszenzust kéne találni, hogy a társadalom és az üzleti élet mit vár el a szabályozástól. A jogrendszer és a jogi stabilitás alapvetõ. Arra már rájöttek, hogy a makrokérdések nagyon fontosak, de a mikroügyek jelentõsége még nem eléggé világos. Pedig olyasmiket elõre kéne látni, hogy például egy pernek mi lehet a kimenetele, és meddig tart.

A Mol vezetõ közgazdásza szerint ezért eddig a könnyû dolgok születtek meg. Egy adórendszert például viszonylag kevesebb munkával össze lehet rakni. „A Széll Kálmán-terv munkás apró részletek nehéz fázisába került.” Hogy ebben milyen a kormány teljesítménye, az még nem látszik, s ebben még lehetnek buktatók. Emiatt 3-5 éves távlatban kiszámítható gazdaságpolitika kellene.

Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter, a CEU professzora számos grafikonnal kísért, „Végtelen vergõdés” címû elõadásában többek között arról beszélt, hogy az elmúlt 20 év alatt Magyarország még a visegrádi országoktól (V4-ek) is leszakadt, és egyes nemzetközi szakértõk mindinkább a balkáni államok közé sorolják.

Bokros Lajos szerint az ország 2001-ben, sõt, bizonyos adatok alapján még korábban elkezdõdött eladósodása azért okoz annyi gondot, mert a külsõ hiteleket nem a beruházások bõvítésére, hanem jórészt fogyasztásra költötte el az ország. A forrásokat mind a központi költségvetés, mind a lakosság elszívta a vállalkozások elõl, így az úgynevezett „kiszorító hatás” következtében a cégek számára kevesebb pénz jutott fejlesztésre, távlati beruházásokra. Bokros Lajos megállapította, hogy a Széll Kálmán-terv megjelenése óta megváltozott a szerkezeti reformokhoz való hozzáállás.

Bod Péter Ákos, egykori jegybankelnök, a Corvinus Egyetem tanára szerint a magyar gazdaságpolitika cikkcakkjai azért nem keltettek nagyobb nemzetközi megütközést, mert másutt is ez volt a helyzet. De amikor 2010-ben a gazdasági válság a centrumban véget ért, csökkent az EU és a pénzpiacok toleranciája. Kijelentette, hogy a válság nem a közgazdaságtudomány összeomlását mutatta, hanem ennek negligálásának, a rövidlátásnak és az akarnokságnak a csõdjét. „A gazdaságelméletben nem született új összefüggés. A fülkében lehet forradalom, de ebben nem.”

Elmondta: hozzá kéne szokni, hogy nem valamilyen betû alakú válság lesz, hanem cikcakkok várhatók. A trend emelkedõ marad, de tele lesz rezgésekkel. Nem sok jóval kecsegtet, hogy a magyar gazdaság szerkezeti mutatói rosszak. Nem mobil a munkaerõ, az intézmények tõkeszegények és merevek, a K+F gyenge, a tõkeszerkezet rossz, a tõkeállomány pedig elöregedett. A magyar értékrend államközpontú. A polgár attól az államtól várja a megoldást, amelyet amúgy nem tart sokra. És ez az állapot nem látszik feloldódni.