Főoldal arrow Média arrow HBLF a sajtóban arrow Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért
 CR Profile     IBLF     






Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért PDF Nyomtatás E-mail
2011. július 27. - Népszabadság / Jótett melléklet
 
Immár negyedik éve Csillebércen hagyományos nyári tábort szerveznek a fiataloknak. A tábor célja, hogy megerősítse a Romaster-diákok és mentoraik között a kapcsolatot, fejlessze a diákok tudását, kompetenciáját, valamint megalapozzon egy jövőbeli Alumni közösséget.

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF), amely 1991-ben alakult meg Magyarországon, 2007-ben hirdette meg Romaster programját. A hazai vállalatok közül mind többen csatlakoznak ahhoz a projekthez, amelynek célja a hátrányos helyzetű, tehetséges roma diákok pártfogása. A Romaster program három pillérre épül. Az első a vállalatok által biztosított anyagi támogatás, amelyet a diákok tanulmányi célokra használhatnak fel. Ennél még fontosabb a második pillér: a programban részt vevőkhöz a támogató vállalatok mentorokat jelölnek ki, akikre nemcsak szakmailag, de emberileg is építhetnek a fiatalok. A harmadik pillért a vállalatoknál biztosított gyakorlati tapasztalatszerzés lehetősége jelenti. A program keretében jelenleg 20 vállalat támogat 50 fiatalt. (A Romaster programot a következő cégek támogatják: IBM Magyarország, Citibank, Cser Kiadó, Ernst & Young, GlaxoSmithKline, Holcim Hungaria, IBM DSS, KPMG, Magyar Telekom, Mol, MorganStanley, Mr. Sale Öltönyüzlet, National Instruments, OD Partner, Pfizer, Randstad Hungary, Raiffeisen Bank, Telenor Magyarország, Vodafone Magyarország és Uwe Köhler.)
 
A program tanulói közül idén először három fiatal vehette át diplomáját.
 
Immár negyedik éve Csillebércen hagyományos nyári tábort szerveznek a fiataloknak. A tábor célja, hogy megerősítse a Romaster-diákok és mentoraik között a kapcsolatot, fejlessze a diákok tudását, kompetenciáját, valamint megalapozzon egy jövőbeli Alumni közösséget. A diákok az ország legkülönbözőbb részeiből érkeznek Csillebércre. Idén a táborozók többek közt improvizációs csapatépítő tréningen vesznek részt a Momentán Társulattal, pályaorientációs foglalkozáson a Junior Achievement Magyarország szervezésében.
 
< Előző   Következő >


Address:     1139 Budapest     Váci út 99. 4-es épület, 1. emelet     Tel. / Fax: (36-1) 330-9985, Tel.: (36-1) 330-9986     E-mail: hblf@hblf.hu
© 1999-2011 HBLF: Hungarian Business Leaders Forum Website created by: Artamax
Romania HotelsBucharest Hotels