Főoldal arrow Média arrow HBLF a sajtóban arrow Megéri etikusnak lenni? Bajban a tisztességes cégek
 CR Profile     IBLF     






Megéri etikusnak lenni? Bajban a tisztességes cégek PDF Nyomtatás E-mail
2010. április 19. – Világgazdaság

Sok a túlszabályozás a hazai vállalatirányítási rendszerekben, a felelős és jó vállalati polgárként tevékenykedő cégek pedig versenyhátrányba kerülhetnek azokkal szemben, amelyek kevésbé etikus módon működnek – ezeket a bírálatokat fogalmazza meg egy ma nyilvánosságra kerülő kutatás.


A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) vállalatirányítási kutatása arra is rávilágít: ahhoz, hogy a cégeken belüli visszaélések, a korrupciós veszélyek csökkenjenek, erősíteni kell a felügyelőbizottságok, a független igazgatók szerepét.

Szükséges lenne, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait személyesen el lehessen számoltatni, s kellene a szervezeteken belül egy „közérdekű bejelentő” rendszer is. Hogy a dolgozó névvel vagy a nélkül tudja jelezni a főnökének, ha valamilyen visszaélést, szabálytalanságot észlel.

A hazai felelős vállalatirányítás fejlődésének egyik gátja, hogy sok multi magyarországi leánya – bár átveszi a nemzetközi rendszereket – az itteni viszonyokra való „országra szabását” nem teszi, nem teheti meg. A kisvállalkozá-soknál hatékony a kézi kontroll, míg a közepesek átállási problémával küzdenek, hogyan alakítsanak ki hatékony vállalatirányítási rendszert – jelezte Adriány Kincső, a HBLF ügyvezető igazgatója. A válságra történő reagálás legjellemzőbb formája a cégek vállalatirányítási gyakorlataiban a kockázatkezelés területére irányuló nagyobb figyelem és kiforrottabb megoldások – tette hozzá.
 
Tanulságok

  • A vállalatirányítási rendszer túlszabályozása a tendencia, ahelyett, hogy a párbeszédre és a törvényi betartatásra koncentrálna a szabályozás
  • A felelős és jó vállalati polgárként tevékenykedő cégek bizonyos iparágakban versenyhátrányba kerülnek
  • A részvényesi jogok nincsenek közzétéve, és nem gyakorolják őket
  • A külföldi tulajdonú vállalatok igyekeznek globális döntési struktúrákat beágyazni a magyar szabályozási keretbe
  • Az igazgatósági tagok kiválasztása nem átlátható
  • Nincs megfelelő szabályozás az érintettek/részvényesek érdekérvényesítésére
  • A vállalatirányítás sok helyen reakció a válságra – erősödő és integráltabb kockázatkezelésbe kezdenek a cégek
  • Az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok személyes felelőssége/elszámoltathatósága nincs egyensúlyban a betöltött pozíció súlyával
 
< Előző   Következő >


Address:     1139 Budapest     Váci út 99. 4-es épület, 1. emelet     Tel. / Fax: (36-1) 330-9985, Tel.: (36-1) 330-9986     E-mail: hblf@hblf.hu
© 1999-2011 HBLF: Hungarian Business Leaders Forum Website created by: Artamax
Romania HotelsBucharest Hotels