Főoldal arrow Média arrow HBLF a sajtóban arrow Üzleti Élet a Környezetért
 CR Profile     IBLF     






Üzleti Élet a Környezetért PDF Nyomtatás E-mail
2007. november 30 - NÉPSZAVA, Mecénások klubja
 
Üzleti Élet a Környezetért: lélegzetvételnyi levegő A Hungarian Business Leaders Forum az „Üzleti Élet a Környezetért” díj kiírását 2000-ben határozta el azért, hogy a hazai vállalatok környezettudatos tevékenységét bátorítsa. Az immár hatodik alkalommal meghirdetett díjra idén 8 pályamű érkezett, ami azt bizonyítja, hogy a vállalatok komoly fi gyelmet fordítanak a környezetvédelemmel kapcsolatos megítélésükre.
Pályamunkát nyújtott be: Coca-Cola Beverages Hungary, Fővárosi Vízművek, Holcim Hungária Zrt., Magyar Posta Zrt., Magyar Telekom Nyrt., Mol-csoport, Tesco Globál Áruházak Zrt., Vodafone. 2007-ben a zsűri értékelése alapján az első díjat a Tesco Globál Áruházak Zrt. nyerte. Második helyezést ért el a Magyar Posta Zrt., harmadikként végzett a Holcim Hungária Zrt. A díj korábbi nyertesei: Az „Üzleti Élet a Környezetért” díjat 2006-ban a Denso Gyártó Magyarország és az ALCOA-Köfém
Kft. közös pályázata, 2004-ben a Flextronics, 2003-ban a Denso Gyártó Magyarország Kft., 2002-ben a Tiszai Vegyi ombinát, 2001-ben az ALCOA-Köfém Kft. nyerte el, mert cégük bizonyult a legjobbnak a környezettudatos tevékenységben. Az első helyezettet megillető vándordíj Csóka Melinda üvegművész munkája. Fadobozán a következő felirat áll: „A indenkori
díjazott a természet egy darabkáját kapja, a megdermedt folyadék egy lélegzetvételnyi levegőt őriz belsejében.”
 
< Előző   Következő >


Address:     1139 Budapest     Váci út 99. 4-es épület, 1. emelet     Tel. / Fax: (36-1) 330-9985, Tel.: (36-1) 330-9986     E-mail: hblf@hblf.hu
© 1999-2011 HBLF: Hungarian Business Leaders Forum Website created by: Artamax
Romania HotelsBucharest Hotels