A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) december 10-én tartotta a "Média a Társadalomért" nevet viselő pályázatának díjkiosztó ünnepségét a Pilinszky Kávéházban. Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett pályázat célja elismerni a társadalmi összefogás és felelősségvállalás példaértékű bemutatását, a társadalom, és a kisebb közösségek szellemi és gazdasági fejlődését elősegítő, a különböző szektorok, csoportok, szervezetek és magánszemélyek összefogásával sikeresen megvalósuló kezdeményezések népszerűsítését a médiában.
A HBLF nagyra értékeli az újságírók, riporterek, szerkesztők társadalmi elkötelezettségét, amit ezen pályázat évente történő kiírásával, és az adott év legkiemelkedőbb írásainak, riportjainak díjazásával is el kíván ismerni. A több mint 80 pályaművet a Betlen János (MTV / televíziós újságíró), Érdi Sándor (televíziós újságíró, szerkesztő), Faragó András (Kodolányi János Főiskola), Simon András (ISPIRO Group), Török Marianna alkotta bíráló bizottság értékelte.
Brückner Gergely (Figyelő) végzett a 100.000 forintot érő harmadik helyen. „Így is lehet” című cikkében a Panda Hotelt és tulajdonosát Kocsy Bélát mutatja be. A szálloda üzemeltetését fogyatékkal élő munkavállalók végzik. A Panda Hotel a legjobb példa arra, hogy képes minőségi munkát végezni mozgássérült, gyengén látó, értelmi fogyatékos dolgozó is.
Különdíjban részesült Tornyi Ferenc az MR1 és MR6 rádiókon adásba került „ A roma nyelv- és kultúra oktatása a Hosszúpályi Nemzetiségi Kísérleti Óvodában” című riportjáért valamint a Kőszegi András szerkesztésében megvalósuló www.socialbranding.hu weboldal is.
A HBLF köszöni a Richter Gedeon Nyrt, a Holcim Hungária Zrt, a Magyar Posta Zrt, a Tesco Global Áruházak Zrt. és a Dreher Sörgyárak Zrt. támogatását.